|
Témaindító hozzászólás
|
2014.10.29. 11:50 - |
Ez a folyosó oszlopokkal van elálasztva a kerttől. Gyönyörű kilátás nyílik a virágokra. |
[40-21] [20-1]
 MIután betessékelt minket elkezdett kérdezgetni, hogy mit-hogy és hova gondoltam, hogy melyik szakra mennék. Miután elmondtam, kicsit megénekeltetett. Miután a végére értünk Hezekiah végig mesélte az ügyet amit az igazgató kicsit hihetelennek gondolt, de úgy döntött kapunk majd egy 1 hetes kikérőt, amit majd 1 hét múlva kapunk meg és mehetünk is. egy ideig még ezalatt a "kihallgatásnak" a nyomása alatt voltam de pár percen belül helyre is jöttem. Egy ásítás után rájöttem, hogy inkább elmennék aludni amit Hezekiah-hal is közöltem majd pár percen belül a szobában szundítottam.
{Tamina&Hezekiah lezárt kör} |
 Bár nem egészen volt ideillő gondolat, az igazgatói felé haladva nosztalgikus érzés töltött el. Emlékszem, mennyire idges voltam, amikor megérkeztem, bár mivel én a tanévkezdetkor jöttem, nem kellett személyesen beszélnem az igazgatónővel.
- Szép napot kívánok - köszöntem az igazgatónőnek, aki Taminával együtt engem is betessékelt az irodájába. Amíg ők beszélgettek, én a gondolataimba merülve ültem egy széken, majd végül, miután a végére értek, megszólaltam. Illedelmesen felvezettem az igazgatónőnek minden eddigi sejtésünket, aki az elején kicsit hitetlenkedve, de végighallgatott. Azt mondta, majd ő is utánanéz az ügyünknek, mert ilyennel még soha az életében nem találkozott, eztán kiengedett minket. Nekem még megmondta, hogyha tényleg így van, akkor egy hétre kienged majd minket az iskolából, rendezni az ügyeinket. Én nagyon reménykedtem ebben. |
Miután elindultunk, kicsit görcsbe rándult a gyomrom, mert mi van ha nem lennék ide való. Akkor hazaküldenek, vagy mi történne.? Kezdem úgy érezni, hogy megártott nekem ez a hűvös idő..gondoltam magamban, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy megállunk és nagy betűkkel ki van írva az ajtóra, hogy "Igazgatói iroda". Elkezdtem gondolkodni, hogy biztos muszáj bemennem, meg ilyenek, de egyszer csak kinyílt az ajtó én meg meghőkölve hátráltam. (NJK-t kékkel jelölöm, jó? Meg te is írhatsz NJK-kal nyugodtan ^^)
-Hmm...csak nem te vagy az új diák? Jéé nini...meg az egyik jobbik tanítványom...csak nem elkísérted? Szép dolog ez tőled!-mosolygott egy fiatal nő rám, majd Hezekiah-ra. Nagyon kedvesnek tűnik.
-De én vagyok...izé...-és itt nem tudtam többet mondani besültem, nem jött több szó a számra. |
Ahogy lerakta a telefont és kicsit elfordult, már láttam a könnyeket az arcán. Nem igazán tudtam, mi lenne a legjobb ilyen helyzetben, fogalmam sem volt róla, mit kéne tennem ilyenkor. Végül csak közelebb léptem, hozzáérni már nem értem.
- I... - ivott? - akartam kérdezni, de inkább nem tettem, azzal nem segítettem volna semmit. A mostohatestvéreire csak egy bólintással reagáltam, hiszen ha most hangosan egyetértenék, az sem javítana sem az ő, sem a mi hekyzetünkön. Így hát végül inkább elharaptam a szót.
- Akkor majd ha már elmúlik az alkohol hatása, talán visszahív és normálisan is előadja.
- Persze; elkísérlek. - mondtam neki egymástól függetlenül a két tényt, majd elindultam vissza a folyosón. Miközben csendben haladtunk, egyre azon törtem a fejemet, hogy most mit mondhatnék... azon is gondolkoztam, hogy végül az igazgatónőt kéne megkérdezni.
|
Miután a nevelőanyám túltette magát jött a "semmiért nem keresem elő" és "minek kell az neked" hozzászólások. A felénél már eltört a mécses, elkezdtem sírni. Biztos voltam benne, hogy ivott és elég csúnya szavakat is vágott a fejemhez. A végén magamtól nyomtam ki és lenémítottam a telefonom, hogy ha újra hív ne halljam. -Tudom...de már biztos, hogy ivott, egyénként normális és kedves is tud lenni...a nevelt "testvéreim" sajnálom csak...még vele élnek... -elraktam a telefonom majd megtörültem a szemem, és kifújtam az orrom. -Semmit...-ráztam meg a fejem, de még mindig csöndben maradtam, szerintem az egész folyósó vízhangzott még a nevelőanyám hangjától. Sose értettem, hogy bírt ennyire ordítani. -Mindegyj...annyit szeretnék kérdezni ami nem ide tartozik: merre van az igazgatói? Mondta nekem még telefonon az igazgatónő, hogy menjek be hozzá...-mondtm mahd rá néztem ismét. |
- Nekünk volt, igaz, hogy sose látogattam meg... de azért majd szólj, ha esetleg kell valami. - zártam le ennyivel a témát. Csöndben vártunk egy kicsit, ami hallgatagságnak az vetett véget, hogy a nevelőanyja visszahívta Taminát. Elsőre azt hittem, kihangosítva hagyta a telefonját, utólag viszont rájöttem, hogy nem így van. Olyannyira hozzá voltam már szokva az angol nyelvhez, hogy elsőre nem is értettem, mi szól a vonal túlsó feléről.... jobb is volt addig, ameddig nem értettem, kicsit dühös lettem miatta.
- Gyönyörűen beszél veled... - morogtam ironikusan, miután a... húgom lerakta a telefont. A beszélgetés tekintetes mennyiségű szidaémazásból állt és abból, hogy most a "semmiért" ő ugyan nem fog előkotorni egy telefonszámot a noteszéből. Nem tudtam, mit kezdjek magammal, idegesen a hajamba túrtam és a falnak dőltem.
- Még ha fel is hívjuk az otthont és alá is támasztják azt, amit gondolunk... ennyi év után mihez kezdünk vele? |
| Tamina: Egy kis ido multan neki doltem a falnak mert tovabb fajt a fejem. Ugy gondoltam magatol csak elmulik vagy ilyesmi.
-Uhh..hat az tenyleg egy 'cseppet' messze van...-gondoltam at magamban a terkepet majd ugy neztem a telefonomra is hatha visszahiv a nevelo anyam.
-Nem kell...mar igazabol tudom hogy hamar elfog mulni, a Rahati iskolaban nem volt orvosink...igy vegig ultem mindig a napot es el is mult egyhamar ha fajt is a fejem...-mondtam majd ereztem hogy zizegni kezd a telefonom. Felvettem. Nem volt kihangositva de a nevelo anyam ugy orditott hogy barki hallhatta volna. (Oo irjam majd mit mondott a nevelo anyja? *-*) |
Nem tudom, miért nem tudtam eddig Tamiról. A nevelőszüleim elég sok mindent tudnak a családomról, annyit, amennyit csak lehet, de titkolni miért titkolták volna előlem? Ennek így nincs értelme. Újra bizonytalannak éreztem magam, ez pedig kikészített. Legszívesebben lefejeltem volna a falat, amiért nem volt nálam a telefonom így nem tudtam most azonnal a végére járni az ügynek.
- Even Sapirba, de az még Jeruzsálemhez is közelebb van, mint Rahathoz - jegyeztem meg a válaszadással együtt. Láttam Taminán, hogy nincs teljesen jól és ezellen tenni akartam valamit.
- Ne kérjek neked egy fájdalomcsillapítót? Nincs messze az orvosi, egy perc alatt visszaérek - ajánlkoztam. Ha nem lett volna rosszul, talán még feltettem volna a kérdést, hogy később esetleg leülhetnénk mindent megbeszélni, de ezt most inkább elhalasztottam, nem akartam túlterhelni szegényt; főleg mert még mindig nem tudtam, hogy állhatnék hozzá. |
| Tamina: Jelenleg nagyon ossze voltam zavarodva talan meg sirni is kedvem lett volna csak nem tudom miert. Lehet nem tudtak de az is lehet hogy eltitkoltak. Ahogy visszafojtottam az orjongesem egyre jobban fajt a fejem is. A portarol elkertem a szobakulcsot is.
-Nekem is foleg hogy azota nem hivtam fel miota felszalltam a gepre...-mondtam majd kinyitottam az ajtot es a cuccaimat berugdostam az ajtohoz.
-Ugy is valakinek korbe kell vezetnie...eleg nagy a hely eltevednek...na mindegyj...-fogtam a telefonom es kikerestem a neveloanyam telefonszamat.
-Amugy Rahatbol melyik varosba koltoztetek?-kerdeztem meg foleg azert mert a n. anyam nem vette fel meg azert is hogy ne legyen csond. |
Nem tudtam, mit gondoljak és ezáltal azt sem, hogy mit kéne mondanom. Nem vagyok az a fajta ember, aki csakúgy üreseket beszél, hogy azzal is teljen az idő, vagy legalább mondjon valamit, viszont kezdett nyomasztani a hallgatásom. Miután egyre inkább nőtt bennem a gondolat, hogy igenis van valami közöm Taminához, egyre inkább kezdtem azon gondolkozni, hogy mit tegyek, ha ő tényleg a testvérem? Üljünk le megbeszélni az eddigi életünket és ismerkedjünk össze, vagy hagyjunk egy kis időt mindkettőnknek ezt felfogni és csak később beszéljük meg a dolgokat? Talán ez lenne a legjobb, hiszen ő csak nemrég érkezett meg egy hosszú útról, az előbb még nem is volt jól teljesen, és most még ez is... nem biztos, hogy jót tenne neki ebbe nagyon belemenni, pedig én szívesen beszélnék vele.
- Akkor... most mi legyen? - tettem fel hangosan is a kérdést, hátha együtt megtudjuk vitatni - Feltétlen fel kell hívnom a nevelőanyámat, ő tudja az árvaház telefonszámát. De addig is... - hagytam félbe a mondatot és megálltam, ugyanis megérkeztünk a szobájához. |
| Tamina: -Igen pont annyi..-bolintottam majd kicsit neztem a folyoso falat. Tele volt vegzett diakok tabloival. Furcsaltam hogy idaig elnyulnak. De hat van egy par darab szakosztaly nem csodalom. Meg ahogy lattam nem csak a ballagok tabloja hanem a nagyon kiemelkedo diakok fenykepeik voltak ott. Eleg soknak tunt de nem is csodalom otthon nalunk az iskola letszama alig verte a 80-at.
-Ujsag...nekem is mutattak...egy regit es egy nem tul regit...-tunodtem el majd azt figyeltem hogy ki van rakva egy "ujak listaja" feliratu lap. Azon ott volt a szobaszam is meg az ilyenek. 2 kisebb porta szeruseg volt 2 kisebb uvegajtoval elvalasztott folyosoval.
-Szerintem en is arra gondolok...-billentettem oldalra a fejem. Bar nem voltam benne biztos de az eddig kiderult informaciok szerint a batyjam. De eltitkoltak volna hogy szetvalasztottak minket? A nyari szunetben meg kell kerdeznem az arvahaz vezetojetol. |
- És mennyi vagy most, 14? - kérdeztem, bár biztos voltam benne. Idősebb nem lehetett, egyrészt, akkor az osztályfőnökünk szólt volna, ha osztálytársunk érkezik, másrészt otthon több korán-érő lánnyal találkoztam, már ami a külsőt illeti. Amikor azt mondta, ugyanott volt ő is, csak bólintottam. A családi történetét figyelmesen hallgattam végig, de sajnos-nem sajnos, én is pontosan ezt tudtam magunkról.
- Ugyanez, az újságra is emlékszem. Amikor olvastam, fiatalabb voltam, mint te vagy most. Talán négy-öt éve lehetett - tűnődtem el. - De nem ez a lényeg.
Csak figyeltem és hallgattam egy kis ideig, időközben megérkeztünk a lányok lakrészére. Itt elindultam még a folyosó vége felé, mivel mindig ott helyezik el az újabbakat - legalábbis a fiúknál - és magamban elgondoltam, nem lehetne-e még ennél tovább beszélgetnem Taminával. Reméltem, nem megy be azonnal a szobájába, amint megérkezünk.
- Te is arra gondolsz, amire én, vagy csak nekem ment el az eszem? - tettem fel a kérdést végül. |
- És mennyi vagy most, 14? - kérdeztem, bár biztos voltam benne. Idősebb nem lehetett, egyrészt, akkor az osztályfőnökünk szólt volna, ha osztálytársunk érkezik, másrészt otthon több korán-érő lánnyal találkoztam, már ami a külsőt illeti. Amikor azt mondta, ugyanott volt ő is, csak bólintottam. A családi történetét figyelmesen hallgattam végig, de sajnos-nem sajnos, én is pontosan ezt tudtam magunkról.
- Ugyanez, az újságra is emlékszem. Amikor olvastam, fiatalabb voltam, mint te vagy most. Talán négy-öt éve lehetett - tűnődtem el. - De nem ez a lényeg.
Csak figyeltem és hallgattam egy kis ideig, időközben megérkeztünk a lányok lakrészére. Itt elindultam még a folyosó vége felé, mivel mindig ott helyezik el az újabbakat - legalábbis a fiúknál - és magamban elgondoltam, nem lehetne-e még ennél tovább beszélgetnem Taminával. Reméltem, nem megy be azonnal a szobájába, amint megérkezünk.
- Te is arra gondolsz, amire én, vagy csak nekem ment el az eszem? - tettem fel a kérdést végül. |
| Tamina: -A neveloszuleim azt mondtak fel eves voltam korubelul..-nem tudtak ok se teljesen de persze a szuletesnapom tudtak. Kicsit atgondoltam az arvahaz nevet es utana magamban eldontottam azt hogy igen tudom a nevet jol. Mikor kimondta az arvahaz nevet kicsit megszedultem de persze nem latszott rajtam. Bolintottam.
-Ugyanott-boktem ki majd az oramra neztem es megneztem az idot majd ujra Hezekiahra neztem .
-Ahm...persze-mondtam majd kicsit bambultam es a kerdeset hallgattam. A foldre neztem majd vissza.
-Azt mondtak hogy egy uzleti utra mentek repulon. A motorok lealltek ezzel a gep a tengerbe zuhant. Elsullyedt...-emlekeztem meg arra amit mondtak nekem es meg arra is jol emlekszem hogy par evvel ezelott egy ujsagban lattam hogy megtalaltak a roncsot vagy valami ilyesmi.
-De...a tieiddel?-kerdeztem ra majd kicsit megint elmelaztam amig nem valaszolt. |
- Én még három éves sem voltam. De ha jól tudom, hasonlóképp jártam, mint te... szerintem én egy hetet sem töltöttem ott. - megvakartam a tarkómat, mintegy ezzel is jelezve a zavartságom. Eztán amikor Tamina nem figyelt, én megpróbáltam kettőnk között valami hasonlóságot keresni, de csak annyit találtam, amennyit bármelyik otthoni emberben leltem volna. Ez kicsit elbizonytalanított, pontosabban afelé fordította a gondolataimat, hogy ez az egész rokonos dolog mégiscsak egy képtelen ötlet.
- Hú, mindjárt eszembe jut, most itt van a nyelvem hegyén... - hunyorítottam, ahogy koncentráltam, végül pedig kinyögtem. - Lev Lalev. Te? - sandítottam rá. - Mi van, ha ő is ott volt, mint én? Onnantól már csak akkor mehetnénk biztosra, ha megtudnánk, hogy pontosan mikor is került oda és mikor fogadták örökbe. Vagy...
- Lehet egy illetlen kérdésem? - készítettem fel rá, hogy nem lesz éppen egy szép dolog, amit kérdezni fogok. Ez általában nem volt szokásom, hisze úgyis kimondom azt, ami éppen az eszemben jár, de most az egyszer kivételt tettem. Ha azt mondta, hogy lehet, akkor feltettem: - Nem tudod véletlenül, a szüleid hogy vesztették életüket? - ez a kérdés azért volt "jó" mert hogy nem a legátlagosabb autó-baleset-fajta módon történt velük, ha jól tudom. És ennyi véletlen egybeesés már csak nem lehet.
|
| Tamina: -En nem tudom hany evesen mentem neveloszulokhoz...azt tudom hogy arvahaz utan szinte rogton kiszedtek. De meg ha jol emlekszem az arvahaz nevet is tudom, a kozeleben laktunk.-bambultam el megint majd Hezekiah-ra neztem foleg mikor mondta mi a vezetekneve. Egy jo ideig csak alltam es gondolkoztam. Nem hiszem hogy viccelne ezzel, igazabol meg veletlen is lehetett volna hogy egy a vezeteknevunk de annak az eselye 1 a valamennyihez. Es arra se tippelnek azert hogy a testverem volna hiszen arrol en is tudnek nem?
-Amm...lehet hulye kerdes de melyik arvahazban voltal?-tettem fel a kerdest feltetelezve hogy nem nez hulyenek. |
Látszott, hogy nagyon belelendült a beszélgetésbe, de én csak türelmesen hallgattam, jó volt végre valaki, aki beszédes társaság. Egyetértően bólogattam a melegre tett megjegyzésére, mivel ez tényleg így volt. Amikor például hazamentem a téliszünetben, mindjárt rövidujjúra váltottam a pulóvert, ugyanez vissza. Szinte fel se fogtam, hogy mindkettőnket ha úgy vesszük idegenek neveltek, egészen addig, amíg rá nem kérdezett. - Igen, én is. Tudod, a szüleim két éves korom után nem sokkal meghaltak, én pedig nevelőszülőkhöz kerültem, akik viszont hamar elköltöztek Rahatból. Nem voltak ismerősei a családomnak, így hát mesélni sem tudtak róluk... sajnos minden esetleges rokonomtól el lettem választva - mondtam beletörődően. Eztán újra ő beszélt, én pedig egészen belelendültem a hallgatóság szerepébe, egészen egy bizonyos szóig... Yehuda? A meglepettségtől szóhoz sem bírtam jutni, pedig ez nem volt jellemző. Hogy véletlen egybeesés lenne, azt nem hihetem, mivel ez közel sem egy gyakori vezetéknév. Ahogy azt mondt, zárkózottak voltak, egy kicsit magamra is ismertem vele.
- Igen, ennek én is örülök, mert szintén megtarthattam a sajátomat. Az én vezetéknevem is Yehuda - vallottam és reméltem, nem fogja viccnek hinni. Összevontam a szemöldökömet, úgy próbáltam meg ebből kigobozni valamit, ami még véletlenül sem egy olyan lehetetlen gondolat. Hiszen ha lene testvérem, csak tudnom kéne róla, nem igaz? Próbáltam kicsit jobban szemügyre venni Taminát, hátha találok rajta valami hasonlóságot, vagy különbséget.
|
| Tamina: -Akkor jo!-mosolyogtam ra. Igazabol nem volt annyira remiszto a hely csak tul uj ahhoz kepest, hogy Izraelben milyen iskolaba jartam. Elegge szegenyes volt, de igenyes es jo tarsasag volt.
-Hat Izraelben telen is nagyon meleg van igy eleg nehez ehhez hozzaszokni...bar majd csak-mondtam majd hallgattam amit mondott. Bologattam mert igen nagyon jo tanarom volt szerettem is hisz nagyon sokat segitett.
-Igen...neveloszuloknel voltal te is? En igazabol nem ismertem a szuleimet nagyon...sose meselt senki semmit roluk hiaba kertem...igy nehez barmire emlekeznem-melaztam el egy kis idore.
-Hat furcsa...de legalabb van egy hozzam hasonlo a suliban...es lehetseges...bar ahogy a neveloszuleim mondtak: a Yehudak mindig is zarkozottak voltak nehez elkepzelni hogy nagyon is voltak ismeroseim...viszont egyedul annak orulok hogy megkaphattam a rendes csaladnevem...-szinte mar szonokoltam csak ugy jottek a szavak es orultem hogy volt olyan aki meghallgatott. Orultem neki.
-Ha mar emlitettem a vezeteknevem...a tied mi?-neztem fel a foldrol a kisse lefagyottan most sapadt Hezekiahra. Nem tudtam mondtam volna valami rosszat? |
- Egyáltalán nem gond - biztosítottam, majd fölkaptam a holmiját és nekivágtam a folyosóknak.
- Amikor először érkeztem ide, én is hasonlóképp reagálhattam, bár nem sokra emlékszem belőle. Rég volt - mosolyodtam el az emlékre.
- Sajnálom. Viszont a tanárod nagyon rendes volt, itt pedig jó közösséget találsz majd a diákokban. - biztattam kicsit. Figyelmesen hallgattam ezután is, amit mond, de Rahat említésén fennakadt a figyelmem.
- Rahat? Ez érdekes, ott születtem, csak aztán a nevelőszüleimmel elköltöztem Izrael másik felébe. - alighogy ezt kimondtam, hirtelen eszembe jutott valami.
- Kicsit érdekes, hogy mindketten ugyanonnan valósiak vagyunk, és mégis itt találkozunk, nem? Egyébként akár a süleink ismerhették is egymást. - pillantottam rá, nem mondtam ki azt, ami eszembe jutott, de a tekintetem azt kérdezte tőle: mi történt a szüleiddel? |
[40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
